2014. március 10., hétfő

Gyógyszer helyett inkább masszázst…!


A technológia fejlődésével és a számítógépek elterjedésével és alkalmazásával ma a népesség egyre nagyobb hányada végez szellemi tevékenységet, ülő munkát s ennek arányában szorul vissza fizikai testi mozgás a mindennapi élet összes területén. 

Sajnos a mai rohanó világban az emberek egyre kevesebbet mozognak, mivel a helyzetváltoztatáshoz is inkább autóba ülünk, otthon pedig órákat töltünk a televízió előtt. Mindezen változás ugyan visszaszorította a korábbi fizikai munka okozta problémákat, viszont a nyak a szem, az agy megnövekedett aktivitása mellett egy sor “civilizációs” betegséget hozott magával. 
Minden masszázs technika a test egészére fekteti a hangsúlyt. A mozgásszegény életmód és a megnövekedett stressz, a környezet megváltozott és igen terhelő állapota, természetes gyógymódért, természetes megelőző és utókezelő módszerekért kiált.

Masszázsnak egy nagy előnye hogy nagyon sok gyógyszert ki tudunk váltani vele, természetesen akkor ha a masszázs kezelés rendszeres, valamint nagyon sok betegséget megtudunk előzni a segítségével.

Masszázs serkenti a keringést

Tágítja az ereket, ezáltal kedvezően hat a vérkeringésre és az anyagcserére. Legyengült szervezet megerősítésére vagy krónikus megbetegedések kezelésére is biztonságosan alkalmazható.

Relaxálhat a vendég


Masszázs hatására gondolataink, érzéseink letisztulnak, megnyugszanak, rohanó világunkat egy kis időre kirekeszthetjük. Élénkítő, de nyugtató hatású is lehet, ez attól függ, hogy a vendégnek mire  van szüksége. Kezelés során halk relaxációs zene és a környezet együttes hatása segíti a szervezetünk pihentetését. 

Jó alvást elősegíti

Egy kezelés ellazítja a feszült izmokat és nyugtatólag hat az idegrendszerre, ami a test lassulását idézi elő. Masszázs után nincs forgolódás az ágyban mert fáj a hátunk, hanem nyugodt alvást biztosít. (Természetesen figyelembe kell venni, hogy a masszázs sem képes csodákra!)

Enyhíti a stresszt

Masszázs feloldja az izmok akaratlan feszülését, lehetővé teszi a normál szívritmus, keringési rendszer helyreállását. 

Hatása a bőrre

Masszázs hatására a bőrben vérbőség keletkezik, hőmérséklete emelkedik. Fogásoknak köszönhetően a szövetekben jobb lesz a tápanyagellátás, élénkül a sejtek anyagcseréje. Simító és dörzsölő fogások hatására az elhalt hámsejtek leválnak a bőr felszínéről. 
Hozzájárul a bőr természetes rugalmasságának megőrzéséhet, tónusának növekedését. Masszázs közben fokozódik a bőr méregkiválasztása és hozzájárul a szervezet hőszabályzó folyamatainak kiegyensúlyozott működéséhez.

Enyhíti a fájdalmakat


A masszázs segít a fájdalmat előidéző állapot megszüntetését, ezen felül önmagában fájdalomcsillapító hatású. Masszázs során az agyat endorfin kiválasztására készteti, ami a gyógyszerek használata nélkül enyhíti a fájdalmakat, kellemetlen közérzetet.

Gyermekeknél is alkalmazható


Gyerekeknél is ugyanolyan hatásos, mivel nem egy gyógyszert kell a gyerekbe beletuszkolni, hanem egy üdítő kezelés, ami segíti a gyermek testi fejlődését és erősíti a szervezetét. 

Ha kipróbálnád hívj és foglalj időpontot:
+3620-2844-699

>

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése